HNJE Dorogi Kutyaiskola

A Deutsche Gebrauchshund beszélgetése a BSP-győztes Claudia Faller-rel

„Számomra a kiképzés okozta öröm a legfontosabb”

DGH:

Hogy kerültél a kutyás sporttal kapcsolatba?
Claudia Faller (C. F.): 8 évesen kaptam egy uszkárt és a barátnőmmel, akinek német juhászkutyája volt, a Gottmadingen-i kutyaiskolába mentünk. Ott elég hamar megállapíthattam, hogy egy uszkár nem a legideálisabb fajta a munka-kutyasport számára.
Akkoriban nem tudtam egy német juhászkutyát tartani. Így aztán idegen kutyákat képeztem. Az első, saját, németjuhászkutyámat 16 évesen vásároltam.

DGH: Neked azonnal bejött a német juhászkutya? Más munkakutya-fajták szóba sem jöttek?

C. F. : Gottmadingen-ben csak juhászkutyák voltak, bár ez egy nem fajtaklub helyi szervezet volt. Más fajta nálam sohasem volt téma.

DGH: Több kutyát is képeztél, de soha nem vezetted fel őket nagyobb versenyeken?

C. F. : Nem. Enkas vom Randegger Schloß-t amit én edzettem, visszaadtam, mert akkor terhes voltam, a kutya meg elég „kemény” volt. Később jött Lana vom Randegger Schloß, akit viszont már LGA-n (Baden) vezettem fel. Akkoriban egészségügyi okok miatt nem tudtam őt tovább vinni, és ezért visszaadtam a tenyésztőjének, Alexander Köpsel-nek. Egy hosszabb szünet után dolgoztam egy szukával, Xanda vom Ranfegger Schloß-szal, aki egy Lana lány. Egy jó kutya volt ő, de nem az én típusom. Ő az anyja a D-alomnak a „vom Randegger Schloß” tenyészetben, és Dylan ebből származik. Kb. 3 éve a Tengen-i helyi szervezetnél edzek, és ez idő óta vezetem fel a kutyáimat kiemelt versenyeken is. Korábban ez nem volt annyira fontos számomra. A tartás, kiképzés, és a kutyával való foglalkozás ad nekem nagyon sok örömet.

DGH: Tehát neked a kiképzés adta öröm az többet jelentett, mint az a nagy motiváció, amit egy verseny megnyerése jelent?

C. F. : Korábban ez valóban így volt. Nagyon szívesen nevelek fel kis kutyát. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy csak 1 kutyával foglalkozom. Korábban a kutyákat a vizsgákat követően visszaadtam. Tulajdonképpen, Dylan-n keresztül kaptam kedvet a versenyzéshez, és a kiemeltebb rendezvényeken való szerepléshez. Az utolsó 2-3 év Dylan-nel már nagyon tetszett nekem.

DGH: Adva van egy kutyavezető, akinek a végső célja, egy olyan kutyát venni, és képezni, akivel a BSP-n indulhat. Nálad ez utólag jött hozzá, hogy valahol, valamikor egy részvételnek szenteld magadat?

C. F. : Számomra a kiképzés okozta öröm –és a csapatnak is- a legfontosabb.
Én úgy gondolom, hogy ezeknek egyszerűen együtt kell lenniük. Ha a kutya képességekben és minőségben is olyat mutat, és hozzá még illeszkedik a felvezetés is akkor tesszük fel a i-re a pontot. A bennem lévő ösztönző erő biztos hogy nagyon nagy, és ezért foglalkozok és edzek a minden nap a kutyával, de maga az út, a kutya fejlődése, tanulási képessége, és a kiképzés fokról-fokra történő előrelépése is nagyon sokat jelent nekem, és ezek így együtt különösen fontosak számomra.

DGH: Dylan egy 7 fős alomból származik. Hogy választottad ki őt?

C. F. : Egy átlagon felüli alom volt. A kiskutyák mindannyian nagyon jó képet mutattak. Dylan azonnal megtetszett nekem, mert erős volt, egy helyes kis medve nagyon jó színnel. Nagyon önálló kutya volt, aki gyakran csak üldögélt, anélkül hogy erőszakos lett volna. Már korán nagy magabiztosságot és jó zsákmányszerző magatartást mutatott.

DGH: Említenél pár szót a kiképzéséről?

C. F. : Én már az alomládánál hozzáláttam a kiskutya szocializálásának. Mikor szólítottam a kiskutyát, pozitív megerősítést alkalmazva, jutalomként élelmet adtam a kiskutyának. Mind a mai napig mindig élelmet használok, az általam kívánatos viselkedés megerősítésére.
A kihívó ugatást az ember egy kis türelemmel már a kiskutyánál elő tudja hozni. Később ez már egyre nehezebbé, bonyolultabbá válik, és sok kutyavezető nem tud kellő türelmet és következetességet mutatni. Éppen ezért kezdtem el a nyomkövetést is nagyon korán, ahol is kezdetben a táplálék megszerzése iránti ösztön volt az ösztöncél, melyet aztán később a tárgyjelzéskor használt megerősítésre változtattam.
Az első tapasztalatokat nagyon fontosnak tartom. Mielőtt a kutyával dolgozok, előtte mindent átgondolok, hogy mit fogok tenni, és milyen feladatokat kell a kutyának kivitelezni. Fontos, hogy az edzésprogramot kidolgozzuk és aztán apró lépésenként, valósítsuk meg azokat.  Alapból sohasem megyek a kutyaiskolába, hogy kipróbáljak valamit. Ha esetleg azt tapasztalom, hogy valamely viselkedés nem biztos, akkor inkább azt a gyakorlatrészt kihagyom.
Dylan anyja sokáig nálam élt, és mindig volt vele kapcsolatban egy olyan érzésem, hogy számos elemet még megtanított neki. Később mikor visszaadtam őt, Dylan-nél meg tudtam állapítani egy magasabb szintre való jutás lehetőségét. Ezek különösen a domináns viselkedésében, a terhelési szakaszban és a magabiztosságában nyilvánul meg.

DGH: Dylan-t hogy jellemeznéd pár szóban?

C. F. : Dylan egy kissé zsákmányos kutyaként írható le. A védekező részeket erősen fejleszteni kellett és így elértük, hogy ŐV-ben egy nagyon jó egyensúlyt mutat az ösztönterületek között.
Nyomon egy kiegyensúlyozott és nagyon nyugodt stílusban dolgozik. Nem esik kétségbe, ha a nyomon nehézsége támad, v. elveszíti azt, amit szoktunk is gyakorolni vele, hanem nyugodtan és koncentráltan keres tovább az átmeneti szakaszban és dolgozza ki a további nyomvonalat. Megbízhatóság, kitartás és a terhelhetőség, ezek az alapfeltételei a munkájának. Tartós koncentrációban kell dolgoztatni őt.
DGH: Kik v. mik voltak hatással a kutyakiképzésedre, honnan szerezted meg a tudásodat?

C. F. : Sokat tanulhattam Isabella Nirk-Tschinkel-től. Ő volt a példakép számomra. Alexander Köpsel építette fel Dylan ŐV-munkáját. Az ő munkája valóban nagyon fontos és előre vivő volt, a kutya számára. Amióta a Tengen-i HSz-ben vagyok, azóta Jürgen és Michael Ritzi-vel edzek együtt, akik a tanácsaikkal, tetteikkel is mellettem állnak. Mindegy hogy nyomkövetésről, engedelmességről, v. őrző-védő munkáról beszélünk az együttműködés, a csapatként való funkcionálás az útja a sikernek. Éppen ez az együttes munka az ami, nagyon fontos ebben a sportban.
A csapatunkban, melyet H.P. Lonhard is támogat, a kutyák képzése, valóban boldoggá és örömtelivé teszi az embert. Kiképzési továbbképzéseket egyáltalán nem látogatok. Bár voltam Tengen-ben egy hétvégén Jogi Zank-kal, amin nagy lelkesedéssel vettem részt.

DGH: Hogy tudod időben rendezni az edzéseidet? Családod, munkád van, miközben még kutyázol is…

C. F. : Az üzletem csak hetente 3 napot van nyitva, a gyerekek időközben felnőttek és önállóak, úgy hogy most már távolról sem vagyok leterhelve, több időm jut a kutyázásra.

DGH: Mennyit edzel?

C. F. : Ahhoz hogy egy kutyát kiemelt rendezvényen vezethessek fel, minden nap kell a kutyával dolgoznom. A 3 ágazat mellett, nagy hangsúlyt kell fektetni, a megfelelő edzettségi állapot eléréséhez, mint ahogy a nyomterületek valamint a különböző segédek alkalmazása a felkészülés során.
Meggyőződésem, hogy mindenki annyi időt szakít az edzésekre amennyit, rászán. Csak akarnia kell ezt. A mindennapi 15 perc v. ½ óra foglalkozás a kutyával nagyon fontos és értékes is. A napi séták pl. nagyon jó lehetőséget kínálnak arra, hogy foglalkozzunk a kutyánkkal. Ezt ügyesen ki lehet vitelezni. Tehát mikor nyomot fektetek a kutyának, ahhoz szükségem van 10 percre, aztán, elmegyek egy körre a kutyával sétálni, visszafelé meg nyomkövetünk. Ha az ember akarja és van is rá ideje, akkor menni fog ez. Engem a siker motivál!

DGH: Milyen karakterű az a kutyavezető, aki egyszer Győztes lesz?

C. F. : A meggyőződésem egy fontos alapfeltétel, a sikeres munkakutya sport számára.
Amikor a kutyássport mellett döntöttem, akkor előtte megpróbálom a megfelelő utat kiválasztani. Ha valamit teszek, akkor jól tegyem. Ha a kutyával heti 1 alkalommal dolgozol, akkor igyekezz teljesen ugyanaz lenni. Mert mindent mindig az elejétől kell kezdeni.

DGH: A klikker nálad mennyire jön be?

C. F. : Egy ideje használom a klikkert. Megpróbálunk Dylan-nél, egy pozitív tanulási folyamatot alkalmazni és a további előrelépéseket elérni.
A láb melletti helyzete a világbajnokságon egy katasztrófa volt, mert túl volt pörögve a kutya, túlmotivált volt, és nem ment úgy, mint ahogy az, korábban szokott menni. Természetesen Dylan is ismeri a köztes időt az egyes vizsga ágazatok között, és azt is megtanulta, hogy „x” napon, nincs semmiféle behatás a kutyavezetőtől.
A kutya e tapasztalatait próbáljuk meg éppen megváltoztatni.

DGH: Mi az, ami megfog téged a SchH-sportban? Más sportot is el tudnál képzelni számodra?

C. F. : Ezt a kérdést már feltettem magamnak én is. Agility, Obedience, mivel ezekhez nem kell segéd, ezért ezeket lehet egyedül is végezni. De én a SchH viszgával teljesen meg vagyok, és ezért nem is tudok mást elképzelni magamnak. Szépnek találom, azt, hogy a kutyával dolgozzak, aki az ŐV-ben nagyon magas ösztönben dolgozik és aktív is, miközben engedelmes is. Örömöt jelent számomra, az hogy a kutya meg tudja mutatni a benne képességeket, kiélheti magát, emellett viszont teljes engedelmességet mutat. Az érdekessége a SchH-sportnak a sokoldalúságában van, mert a nyomkövetéssel és az engedelmességi ágazattal teljesen eltérő tevékenységi területek jönnek elő, melyek nagyon eltérő megértést kívánnak a kutyavezetőtől.

DGH: Melyik ágazatról tudnál a 3 közül lemondani? Néha vitára ad okot, hogy a nyomkövetés ebből a szempontból problémás, mivel, nehéz olyan területet találni, amelyen lehetne a nyomkövetést tanítani.

C. F. : A 3 ágazat adta kihívásokat jónak találom, embert próbáló feladat elé állítja a szabályzat. A nyomterületekkel kapcsolatos problémák világosak, de azt is látni kellene, hogy nem mindig a szépen elrendezett vetésben kell gyakorolni, amit olya gyakran keresnek a nyomkövetés számára. A környezetünk, nagyon változatos és sokoldalú, elegendő lehetőséget kínál a gyakorlásra. Általában a kutyavezetőnek legyen mindig kedve a nyomkövetéshez. A munkakutya sport érdekessége az, ahogy azt már említettem, a teljesítménykövetelmények sokoldalúságában rejlik, mind a 3 ágazatban. Ezek mind nagyon különböző munkák, de ezek a dolgok teszik számomra nagyon érdekessé ezt a sportot!

DGH: 2009-ben a 6. helyen végeztél a BSP-n, és így tartalékként de ott lehettél a WUSV-VB-n Krefeldben.  Milyen elképzelésekkel és kívánságokkal utaztál Meppen-be a BSP-re?

C. F. : Mint tartalék voltam Krefeldben, és olyan gondolataim voltak, hogy egyszer majd, mint résztvevőként szeretném megélni a VB idejét. Ez volt a célom, és tudtam hogy mind nekem és a kutyámnak is lehetséges ennek az elérése.

DGH: Fájdalmasabb volt csak tartalékként ott lenni?

C. F. : Legközelebb talán az, az olimpai gondolat áll az előtérben, miszerint a részvétel a fontos, hogy ott lehetek. Úgy gondolom, hogy elég jól bírtam azokat a napokat. Ott voltam a csapatban tudtam mindenről, a kulisszákról azok hátteréről, hiszen átéltem azokat. Mind amellett egyáltalán nem álltunk távol a VB-szerelés lehetőségétől 2009-ben. Donaueschingen-ben az ültetés gyakorlaton és a nyomon egy téves jelzés végett 9 pontot vesztettünk. Ezen hibák nélkül, melyek nem voltak betervezve, biztos, hogy mi is felléphettünk volna a VB-színpadán és a VB is kézzel fogható közelségben lehetett, volna számunkra.

DGH: Az ültetés gyakorlat jelenti az „Achilles-ín”-t számotokra?

C. F. : Sevilla-ban nagyban mertem volna fogadni arra, hogy leül. A 2009-s BSP óta ennél a gyakorlatnál, nagy magabiztosságot és megbízhatóságot mutatott. De ilyen a kutyás sport. Soha sem gondoltam volna, hogy a segéd őrzésével valamikor is gond lesz. Előtte nap még Jogi-val edzettünk erre is, és a kutya akkor rendben volt, és biztosak voltunk abban, hogy Dylan-nél itt nem lesz gond.

DGH: De Meppen-ben tökéletesen működött minden, és Győztes lettél. Milyen érzés volt a dobogó legtetején állni?

C. F. : Az már egyszerűen káprázatos volt!
Utolsóként indultam a nyomon, és jól tudtam, hogy egy jó nyomeredménnyel egész elöl is lehetünk. Nagyon nagy teher volt számomra a kutyám mögött menni és bízni abban, hogy a meg szokott munkáját fogja hozni, és teszi ezt nyugodtan, és magabiztosan.
Akkor még ott egyáltalán nem tudtam azt igazán átélni, hogy Győztes vagyok, csak napokkal később tudatosult bennem ez az élmény. 45 év után ismét Baden adta a Szövetségi Győztest. Ez igazán jó érzéssel tölt el engem.

DGH: Történt még 2 esemény, amiről még a sajtó is beszámolt veletek kapcsolatban. Az egyik, hogy megtaláltak egy idős, eltévedt embert az erdőben. A másik hír az volt, RH-1-s vizsgát tettél a kutyáddal.

C. F. : Valahogy a helyi szervezetünknél a BSP után előjött a mentőkutya téma. Mivel néhány fejekben negatív képzetek vannak a munka kutya kiképzéssel szemben, úgy találtam jónak, hogy az embereket meggyőzhessem, hogy a kutyáinkkal a mentőkutyázás során is képesek vagyunk jól együttműködni. Egy másik további ösztönző erőt jelentette számomra, hogy a sikeres RH-vizsga letételével mentesültünk a kutya adó fizetése alól.
Tulajdonképpen nem lenne szabad elmesélnem, de a kutya felkészítése a vizsgára kevés munkát jelentett. 2-3 alkalommal edzettünk speciálisan a vizsgára és utána jött a vizsga. Ez mutatja azt is, hogy egy jól képzett kutya nagyon gyorsan átállítható és eltérő helyzeteket is gond nélkül meg tud oldani a kutya.

DGH: Tavaly Dylan aztán megmutatta, hogy ő egy igazi mentőkutya. Hogy is történt?

C. F. : Körung volt Tengen-ben és arrafelé menet Jürgen Ritzi egy idős, segítségre szoruló hölgyre lett figyelmes az erdő szélén, aki segítségért kiáltott. A beszélgetés során kiderült, hogy a férje rövid időre az erdőbe akart menni, hogy fenyőgallyakat hozzon. Mivel már 1, 5 órája eltűnt a férje, rosszra gondolt, mert a férfinak korábban volt 1 szívinfarktusa is. Jürgen odajött a kutyaiskolára és egy kereső csapatot állított fel. A 12 főből álló kereső csattal az erdő azon részébe mentünk ahol a férfi eltűnt és a keresésére indultunk. Mivel már több mint 1,5 órája kerestük őt visszafelé indultunk el, és akkor Dylan nyugtalanná vált és keresztbe megállt előttem. Az eltűnt személyt jelezte, akit egy bokorban feküdve találtam meg. Eszméleténél volt, és autóval orvoshoz tudtuk vinni őt. Csak rosszul lett az erdőben, de egyedül az erdőben segítség nélkül könnyen rosszabbul is járhatott volna.

DGH: Ez egy igazi történet lehetett az idős úrnak és mindenkinek, aki a részese volt ennek.

C. F. : A tengeni emberek előtt mindjárt nagyon értékessé vált a bajnoki cím, és számunkra is nagyon pozitív visszhangot váltott ki az emberek köréből ez az eset. Biztos, hogy ez által, az eset által, a kutyás sport is más megvilágítás alá esik a környezetünkben. A mentésről természetesen a helyi sajtó és tévé is, nagyon kedvezően számolt be.

DGH: Hogyan tovább veled, és Dylan-nel folytatod tovább?

C. F. : Edzek tovább vele, és megpróbálunk néhány újdonságot is alkalmazva tovább lépni, és beépíteni a kiképzési rendszerünkbe. Azt hogy Dylan-nel együtt egy kiemelt rendezvény elinduljak, ezidáig még nem döntötte el. Vele tulajdonképpen mindent lezártam és szeretnék neki boldog nyugdíjas éveket kívánni.

DGH: És ez nem igaz?

C. F. : Ez a kérdés még nyitva áll előttem. A munka vele mindig boldoggá tesz, határtalan jót kínál nekem, nagyon nagy akarásával. ez mindig is így volt, és így is lesz amióta velem van, és mindig csak örömöt adott nekem.

DGH: Változtatnál-e valamit a vizsga-szabályzaton, ha erre adódna lehetőséged?

C. F. : A kutyavezetők sok változtatási kívánsága mindig függ a mindenkori kutyájuktól és azok problémáitól is. Az egyik kutyának is van problémája, a másiknak egy másik. Ezek csak kihívások, amik elé a kutyavezetőket a sport állítja. Ez egyben ösztönzést és kedvet is jelent a kutyavezetők számára. Az embernek mindig gondolkodni kell a kiképzés metódusán és fajtáján, és ezt nem lehet hórukk módon kivitelezni.

DGH: Miben látod az előrelépést a kutyasportban? Pl. a szigorú bírálatok a BSP-n, ahol, egy „Kitűnő” minősítés is kivételnek számít?

C. F. : A BSP és a VB is nagyon magas követelményeket támaszt, ez egy meglévő teljesítményszintnél eredményes is lehet. Itt találkoznak a kutyavezetők legjobbjai, ez egy magas iskola, mikor a kutya örömtelien, teljesen egyenesen és figyelmesen halad a kutyavezető mellett. Vagy az ŐV-ben, nagyon magas ösztönszint mellett a kutya tökéletes engedelmességet mutat be. Ez jelenti a kiképzés művészetét!
Minden kutyavezető ezért képzi, fejleszti, fárasztja önmagát, hogy a kívánt célt elérhesse.
Ha a bíró minden teljesítményt egyformán értékel, akkor teljesen mindegy, hogy „Nagyon Jó” v. „Kitűnő” minősítéssel nyerek. A helyi szervezeti vizsgán természetesen humánusabban bírálnak, én ezt rendjén is találom. Mert a kutyavezetők számára meg kell tartani azt a kedvet, örömöt, amit a kutyasporttól kaptak.

DGH: Viszontláthatunk még Téged a nagyobb versenyeken, Dylan-nel v. egy másik kutyával?

C. F. : Ez egy eltökélt szándékom. A kutyázás nekem továbbra is örömöt és szórakozást jelent. A kutyával való foglalkozás számomra, egy remek kiegészítő tevékenység a minden napok feszültségének oldására.

DGH: Köszönöm ezt a beszélgetést és kívánok Neked minden Jót!

Forrás: Gebrauchshund 2011/1

fordította:Mányoki István

http://molinarifranky.bplaced.net/wwwroot/index.php?option=com_content&task=view&id=174&Itemid=42

Comments are closed.