Sok út vezet Rómába:a 4-szeres világbajnok Rony Van Den Berghe előadása
Sok út vezet Rómába ” ezt hangsúlyozta, a 4-szeres világbajnok Rony Van Den Berghe, aki az előadása során többször kijelentette, hogy az ő kiképzési útjának nem feltétlenül kell a legjobbnak lenni.
De éppen ez az „út” és a sikerek mutatják legalábbis, hogy ez az út nyilvánvalóan nem is a legrosszabbak közé való, mert Ronny az első világbajnoki címét Tom van’t Leefdaalhoof-al 1999-ben Baunatal-ban nyerte. Csak 12 év telt el azóta, de ezt az eredményt sikerült ismét elérnie először a Tom fiú Eros von der Mohnwiese-vel, 2004-ben és 2005-ben, és tavaly 2010-ben egy Tom unokával Como vom Bonauer Wald-dal. Ezáltal ő, minden idők egyik legeredményesebb kutyavezetője, így még érdekesebb lehet, a kiképzési elvét megismerni. 2011 július 30-31-n mutatta ezt meg az érdeklődőknek a Grißheim-i HSZ (LG 12 Baden) a jelenlegi világbajnok. Egy olyan időben, amikor az előadások, olyanok „mint a homok a tengerben”, a tanulni vágyó kutyavezetők számára nem egyszerű eldönteni, hogy melyik metódust válassza ki. A 2 napos előadás nagyon gyakorlatorientált volt. Az előadó a tanulási viselkedés és a kutyák motivációjának elméleti ismertetéséről lemondott.
Az FCI és a VDH 2012-től érvényes nemzetközi vizsgaszabályzatának a bemutatása és magyarázata
Az FCI és a VDH 2012-től érvényes nemzetközi vizsgaszabályzatának a bemutatása és magyarázata
Günther Diegel
SV- Kiképzési Főfelügyelő, a VDH Munkakutya-részlegének a tagja
Az FCI és a VDH- elnökségének a hozzájárulása után, az új nemzetközi vizsgaszabályzat lép életbe 2012 01. 01-től.
Az FCI- Munkakutya-részlegének és a VDH-nak az volt az együttes kívánsága, hogy egy nemzeti és nemzetközi részleg működjön közre az új szabályzat kidolgozásában beleértve az irányelveket is.
A részleg tagjai, Frans Jansen (Hollandia), Günther Diegel (Németo.), Wilfried Schäpemeier (Németo.), Edgar Schrekl (Németo.), Pierre Wahlström (Svédo.), Alfons van den Bosch (Belgium), és Robert Markschläger (Ausztria) voltak. A tagok együttműködése nagyon harmonikus és konstruktív volt, és a többszöri ülések valamint a tagországok viszontválaszait követően a szükséges kiigazításokat elvégezve született a VDH és a nemzetközi vizsgaszabályzat. A végeredmény egy egységes vizsgaszabályzat lett. 2012-től megszűnik a VPG/ SchH elnevezés a vizsgákon, a jövőben egységesen IPO-nak nevezzük azokat. Nagyon sok régi elemet vettünk át a VDH és az IPO-szabályzatból, viszont születtek újak is. A következőkben a főként az újdonságokat fogom bemutatni.
Egy Praeambulummal szeretném kezdeni a vizsgaszabályzatot, ami a lényegében a közös feladatainkat és céljainkat mutatja be a munkakutyáinkkal.
A Deutsche Gebrauchshund beszélgetése a BSP-győztes Claudia Faller-rel
A Deutsche Gebrauchshund beszélgetése a BSP-győztes Claudia Faller-rel
„Számomra a kiképzés okozta öröm a legfontosabb”
DGH:
Hogy kerültél a kutyás sporttal kapcsolatba?
Claudia Faller (C. F.): 8 évesen kaptam egy uszkárt és a barátnőmmel, akinek német juhászkutyája volt, a Gottmadingen-i kutyaiskolába mentünk. Ott elég hamar megállapíthattam, hogy egy uszkár nem a legideálisabb fajta a munka-kutyasport számára.
Akkoriban nem tudtam egy német juhászkutyát tartani. Így aztán idegen kutyákat képeztem. Az első, saját, németjuhászkutyámat 16 évesen vásároltam.
DGH: Neked azonnal bejött a német juhászkutya? Más munkakutya-fajták szóba sem jöttek?
C. F. : Gottmadingen-ben csak juhászkutyák voltak, bár ez egy nem fajtaklub helyi szervezet volt. Más fajta nálam sohasem volt téma.
DGH: Több kutyát is képeztél, de soha nem vezetted fel őket nagyobb versenyeken?
C. F. : Nem. Enkas vom Randegger Schloß-t amit én edzettem, visszaadtam, mert akkor terhes voltam, a kutya meg elég „kemény” volt. Később jött Lana vom Randegger Schloß, akit viszont már LGA-n (Baden) vezettem fel. Akkoriban egészségügyi okok miatt nem tudtam őt tovább vinni, és ezért visszaadtam a tenyésztőjének, Alexander Köpsel-nek. Egy hosszabb szünet után dolgoztam egy szukával, Xanda vom Ranfegger Schloß-szal, aki egy Lana lány. Egy jó kutya volt ő, de nem az én típusom. Ő az anyja a D-alomnak a „vom Randegger Schloß” tenyészetben, és Dylan ebből származik. Kb. 3 éve a Tengen-i helyi szervezetnél edzek, és ez idő óta vezetem fel a kutyáimat kiemelt versenyeken is. Korábban ez nem volt annyira fontos számomra. A tartás, kiképzés, és a kutyával való foglalkozás ad nekem nagyon sok örömet.
A cikk folytatodik! »
Dr. Mérő Gábor: A kutyák táplálása
Dr. Mérő Gábor: A kutyák táplálása
Engedjétek meg, hogy egy korábbi, a kutyák táplálásával kapcsolatos írásom megosszam veletek ebben a topicban, hátha valakiknek hasznos információkat is tartalmaz.
A kutyák alapvetően húsevő állatok, ezért táplálékuk fő alkotóelemei a hús, illetve a különböző állati eredetű tápanyagok (tojás, tejtermékek, zsír, kötőszövet stb.). Mindezek mellett, a kutyák olyan sikeresen alkalmazkodtak az emberrel való együttéléshez az elmúlt 100-150 ezer év alatt, hogy manapság, táplálékukat jelentős részben növényi eredetű alapanyagok is alkotják (gabonafélék és zöldségek). Ezt bizonyítja az a tény, hogy bélcsatornájuk arányaiban is jóval hosszabb, mint a kizárólag hússal táplálkozó állatok emésztőrendszere (pl. a macskák), és fejlettebb vakbéllel is rendelkeznek, ami pedig azoknak a baktériumoknak ad otthont, amelyek a nehezen emészthető növényi anyagok lebontását végzik.
Napjainkban a kutyák inkább tápot, kevésbé „házikosztot” fogyasztanak. A kutyatápok előnyösek abból a szempontból, hogy hosszú az eltarthatóságuk, könnyű az elkészítésük (hiszen csak ki kell tálalni), és egységes a beltartalmuk, ami mindaddig azonos marad, ameddig ugyanazt a tápot etetjük. Hátrányuk viszont az, hogy általában a kutyák kevésbé kedvelik őket, mint a házi kosztot, felmerül az, hogy „ ki tudja, mit tesznek beléjük”, továbbá sok olyan anyagot tartalmaznak, amelyek alapvetően nem alkotói a kutya természetes étrendjének (pl. kukoricadara). Rendkívül nagy a választék a kutyatápok között, nagyon sokféle van, és nagyon sok árfekvésben. Meglehetősen zavarba ejtő tehát, amikor felmerül, hogy tulajdonképpen milyen tápot vegyünk kutyánknak, és mennyiért?
A válasz: annyi a lényeg, hogy jó minőségű táplálékot egyenek kutyáink!
Sokan úgy ajánlanak, vagy ítélnek meg egy tápot, hogy ez a táp nagyon jó, mert 30/20-as…” ismerős nem? A számok a fehérje/zsír százalékra utalnak. Minél több a táp fehérje és zsír tartalma, annál „erősebbnek” minősül. Ez nem (egészen) igaz. Nem (csak) az számít, hogy mennyi a fehérje a tápban, hanem az, hogy milyen az a fehérje, és abból mennyi szívódik fel a szervezetben, mennyi értékesül. Ezt a százalékos arányból nem lehet megmondani. Fehérjét előállítanak baromfi toll-lisztből, és baromfi ürülékből is… de ugye senki sem szeretné szép szóval mondva – baromfitrágyával etetni a kutyáját? A munkakutya tápok, amelyek zsírban gazdagok, nem a mi munkakutyáinknak vannak kifejlesztve. Munkakutyának nevezzük általában a pályamunkára fogott sportkutyákat, vagy a szolgálati kutyákat. De nem ők azok a munkakutyák, akik fokozott zsírkiegészítésre szorulnak kalória bevitelük fokozása végett. A szánhúzó-kutyák, amelyek napi többtíz km-et vontatnak kemény hidegekben, vagy a valóban terelő juhászkutyák, melyek egész nap hajtják a nyájat minősülnek azoknak az ebeknek, akiknek valóban többlet energiára van szükségük. Egy sportkutyát zsírral dúsított táppal etetve könnyen meg lehet betegíteni. A kutyák hasnyálmirigye, különösen a német juhászkutyáké, nagyon érzékeny „szerkezet”. Annak gyulladása (pl. a túl zsíros táp miatt) fatális következményekkel járhat. Én azt javaslom, hogy kutyáink (jó minőségű) eledele ne tartalmazzon 18-20%-nál több zsírt.
Véleményem szerint, a következő módon lehet eldönteni, hogy egy kutyatáp jó minőségű-e avagy sem, függetlenül az árától és a köré kerített reklámoktól.
A küllemtenyésztés hatása kutyafajtákra
Küllemtenyésztés hatása kutyafajtákra, a rövidfilm elsősorban a német juhászkutyára koncentrál.
21. FCI IPO Világbajnokság összefoglaló
2011 FCI IPO Világbajnokság összefoglaló, Dr. Zubercsány Diana tollából:
http://www.ovsb.fw.hu/hirek/20111011/FCI%202011.pdf
Kiképzés időpont változás!
Október hónaptól a hétköznap szerda, illetve péntek délutáni kiképzések szünetelnek!
A hétvégi kiképzések időpontja nem változik!
22. FCI Munkakutya VB – Zalaegerszeg – a sajtótájékoztató
Elérhetővé vált a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Őrző-Védő Sportbizottságának honlapján a 2012. szeptember 20-23-a között megrendezésre kerülő 22. FCI Munkakutya Világbajnokság sajtótájékoztatója!
A videófelvétel az alábbi linken tekinthető meg:
FCI IPO Munkakutya Világbajnokság 2011 végeredmények
A legjobb egyéni helyet Magyarországról Rácz Attila szerezte meg, Jurták Őre Semyr nevű malinosis kutyájával, ők a hetedik helyet tudták megszerezni.
Ágazatonkénit bontásban a következő pontszámokkal fejezték be a versenyt:
-”A” nyomkövetés 95,
- “B” fegyelmező gyakorlatok 93,
-”C” őrző-védő 93 pont.
FCI IPO Munkakutya Világbajnokság 2011
Elkezdődött az IPO Munkakutya Világbajnokság -nemzetköz rövidítése szerint:FCI IPO WM 2011-, melyet Németországban, Rheine városában rendeztek meg. Ezen a megmérettetésen, bármely, az FCI által elismert kutyafajta képviselője indulhat, az idén 137 nevezés érkezett.
Magyarországot a következő versenyzők és kutyáik képviselik:
Radics Zsolt-Tárnoki-Felvigyázó Quando
Rácz Attila-Jurták Őre Semyr
Schindl Róbert-Dunkel Döme von Haus Bruno
Szilasi Gábor-Frodo van de Biezenhoeve
Suszter Ferenc-Sentinel Pike
Az alábbi linken követhető nyomon a verseny pillanatnyi állása:
http://www.fci2011.de/index.php?option=com_wrapper&view=wrapper&Itemid=39&lang=de
Szurkoljunk együtt a magyar csapatnak, hajrá magyarok!!!
Magas szinten motivált fegyelmi munka
A kutya felkészítésében Bart Bellon segített.
Sikeres BH vizsga kutyaiskolánkban!
Egy kutyaiskola értékmérője, illetve az iskolában folyó munka minőségének meghatározója egyetlen egy dolog lehet: egy adott évben hány sikeresen munkavizsgázott kutya kerül ki az adott kutyaiskolából! Iskolánk, a néhány környékbeli kutyaiskolában sajnálatos módon előforduló az úgynevezett ”nem hivatalos”- a gyanútlan, laikus kutyatulajdonosokat becsapó, anyagilag is megkárosító- csalásokra épített vizsgáztató gyakorlatával szembefordulva, egyetlen egy dologra törekedett az iskola elindításától fogva: a kegyes csalások, “fekete” vizsgák teljes mértékű elutasítására. Kutyaiskolánk ezért a nehezebb, de az aktuális szabályozásnak maradéktalanul megfelelő utat választotta: a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete által megrendezett és elismert, az Őrző-Védő Sportbizottság által hivatalosan elfogadott, valamint a bizottság honlapján közzétett vizsganaptárban meghirdetett munka vizsgán történő részvétel mellett döntöttünk!
Közel egy éves felkészítési időszakot követően hat fő, hét kutyával nevezett a 2011. június hó 11. napján a Pesterzsébet-Kapitánypusztai Kutyaiskola és Sport Egyesület által megrendezett BH-Kísérő kutya vizsgára. Mind a hat kutyavezető, név szerint:Bana Tibor,Fazekas Ilona,Fodor Tivadar,Kele Tibor,Reizer Ottoné,Simon József sikeres BH vizsgát tett!
A vizsgán az alábbi eredmények születtek:
Fodor Tivadar- Africa von Sentinel, dobermann 97;
Simon József- Steinhart Ari, német juhászkutya 94;
Reizer Ottoné- Blanka, német juhászkutya 85;
Kele Tibor- Steinhart Indy német juhászkutya 84;
Simon József- Azúrkék-Ragyogás Kora, német juhászkutya 84;
Fazekas Ilona- Tűzarany Demi,német juhászkutya 82,5;
Bana Tibor-Lord, német juhászkutya 74;
pontot értek el!
Gratulálunk, szép munka volt!
Videók a vizsgáról “A cikk folytatódik” hivatkozásra kattintva érhetők el!

